Különleges fánk New Orleansból: a szögletes forma adja meg a varázsát
Csempéssz egy csipet francia bűbájt a karneváli szezonba: készítsd el az édesszájú francia királynő, Marie Antoinette ihlette fánkot, egyenesen New Orleansból!
Ez az édesség egyfajta átmenet a churros és a fánk között. Könnyen elkészíthető, kevés vesződséggel jár, ráadásul sós és édes változatban is készülhet. Akár vegetáriánusok is fogyaszthatják, de a húsimádókat sem hagyja kétségek között vergődni, hiszen a húsos töltelék is legalább annyira jól áll benne, mint az édes változaton a fahéjas cukor.
Ezúttal az édes variációját készítem el az Új-Mexikóban csak sopapilla néven ismert sütinek, amelyhez csupán néhány hozzávalóra van szükség, meg persze a végére egy kis fahéjas, cukros szórásra.
Egy nagy tányért béleljünk ki papírtörlővel, majd tegyük félre.
Egy közepes méretű tálban keverjük össze a cukrot és a fahéjat, majd ezt is tegyük félre.
Egy nagy tálban keverjük össze a lisztet, a sütőport és a sót. Adjuk hozzá a zsírt, és morzsoljuk el a lisztes keverékben. Adjuk hozzá lassan a meleg vizet, majd keverjük össze kézzel, és gyúrjunk belőle sima tésztát.
A kész tésztát lisztezett felületen nyújtsuk ki úgy, hogy 2-3 cm vastag maradjon, és formázzunk belőle egy kör alakú tésztalapot. Vágjuk 4 egyenlő részre.
A 4 részt egyesével nyújtsuk ki kb. 15 cm-es átmérőjű körre, ami kb. fél cm vastag. A köröket vágjuk ezután újból 4 egyenlő részre.
Egy nagy serpenyőben hevítsük fel az olajat a sütéshez.
A nyújtással és vágással kapott háromszögeket kb. 3-4 perc alatt süssük aranybarnára az olajban. Akkor jó, ha a formák felpuffadnak és színt kapnak.
Ezután hagyjuk lecsepegni őket, majd tegyük a papírtörlővel előkészített tányérra.
A még meleg, de már nem forró sopapillákat óvatosan forgassuk bele a cukros, fahéjas keverékbe, majd tálalhatjuk is.
A sütiket pár csepp mézzel, de akár csokoládéöntettel is lecsurgathatjuk, mielőtt elfogyasztjuk.
Fotó forrása: Getty Images
@sobors.hu