Nagyon sajtos, fokhagymás lepény leveles tésztából: önmagában is isteni
Bár a krémesre sült fokhagyma a lepénykenyér lelke, az sem mindegy, mivel ízesíted, a karakteres kéksajt fűszerként is funkcionál.
Bár a klasszikus fokhagymakrémleves is isteni finom, ha még tovább fokoznád az élvezeteket, próbáld ki sült zöldségből készítve! A sütőben átlényegül a fokhagyma, krémes és édeskés lesz, így még intenzívebb ízű levest tálalhatsz majd.
Hogy igazán finom legyen, a jó minőségű száraz fehérbor és az alaplé sem hiányozhat belőle, utóbbiból lehetőleg házit használj. A tejszínt sem érdemes kihagyni: ettől krémesebb, selymesebb lesz a leves, viszont fontos, hogy mindenképp magas zsírtartalmúval dolgozz!
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
A fokhagymafejek tetejét vágjuk le, hogy látszódjanak a gerezdek, majd tegyük mindegyik fejet 1-1 kisebb darab alufóliára. Locsoljunk mindegyikre 1-1 ek. olajat, majd szórjuk meg őket 1-1 csipet sóval. Csomagoljuk be őket a fóliadarabokba.
Tegyük a becsomagolt fejeket egy tepsire, majd toljuk a sütőbe 40-50 percre, míg a gerezdek egészen krémesek nem lesznek. Hagyjuk őket picit hűlni.
A vajat olvasszuk meg egy lábasban. A fokhagymafejekből nyomjuk ki a megsült gerezdeket, egyenesen a vajba, majd szórjuk rá a kakukkfüvet is. 1 percig pirítsuk, majd öntsük fel a borral.
Várjuk meg, míg az alkohol nagy része elpárolog, majd öntsük fel az alaplével. Ha forrásnak indult, vegyük kicsire a lángot, sózzuk, borsozzuk, majd gyöngyözve főzzük 15-20 percig.
Ekkor vegyük le a tűzről, botmixerrel pürésítsük.
Tegyük vissza a tűzre, adjuk hozzá a tejszínt, majd azzal is melegítsük össze. Kóstoljuk meg, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ahogy elkezd gyöngyözni, készen van, már tálalhatjuk is.
Fotó: Getty Images