Fűszeres szilvalekvár sütőben készítve: sem cukor, sem tartósítószer nem kell hozzá
A sütőben sült szilvalekvár cukor és tartósítószer nélkül is tökéletes. A sűrűségét magad határozhatod meg.
Bevallom, önmagában nem vagyok oda a friss fügéért, lekvárként viszont az egyik kedvenc desszertem. Ahogy szétfő, krémes lesz, miközben roppannak benne a magok, tökéletes a textúrák játéka. Sem sűrítőanyag, sem tartósítószer nem kerül ebbe a receptbe, a cukor és a méz tartósítja, a citrom pedig pekintartalmánál fogva sűríti.
A füge mellé érdemes egy kis vaníliát is keverni, amely szépen kiemeli a gyümölcs édes ízét, mást azonban nem igényel maga mellé, hiszen nem akarjuk elvenni a karakterét.
Az alábbi recept kisebb adagot eredményez, nagyjából két darab 3 decis üveg jön ki belőle, úgyhogy érdemes rögtön dupla vagy tripla mennyiségben készíteni.
A fügét mossuk meg, távolítsuk el a szárát, negyedeljük.
A fügét, a cukrot, a mézet, a citrom levét és héját tegyük egy lábasba. Folyamatos kevergetés mellett kezdjük el főzni, míg forrni nem kezd.
Vegyük kicsire a lángot, majd kb. 40-45 percig főzzük, míg sűrűsödik. Közben folyamatosan kevergessük, nehogy leégjen. Ha szeretnénk, krumplinyomóval pépesítsük.
Vegyük le a tűzről, majd keverjük bele a vaníliát. Osszuk szét két kis tiszta üveg között, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
Fotó: Getty Images