
Őszi, krémes, sütőtökös spagetti: sajttal megbolondítva az igazi

A krémes, ízekben gazdag tésztás fogás egyszerűen készül, még kezdő konyhatündérek is gond nélkül össze tudják dobni.
Az étel fő alkotóeleme a sütőtök, melyből selymes és ízekben gazdag szósz készül. Az ízesítésével bátran játszhatsz, ha kicsit különlegesebbé varázsolnád, akkor egy csipet fahéj és szegfűbors is kerülhet bele, picit csípősebb, pikánsabb lesz tőle.
Az ínyenc tésztaétel sajttal lesz igazán ízletes, a selymes textúráját a mascarpone adja, a kéksajt pedig karakteressé teszi.
Sütőtökös spagetti

Hozzávalók 4 személyre
Alap:
- 400 g spagetti
Sütőtökpüré:
- 1 darab sütőtök
- kevés olaj
- só és bors ízlés szerint
- 0.5 teáskanál szerecsendió
Szósz:
- 1 fej hagyma
- kevés olaj
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 dl tej
- 200 g mascarpone
- 1 teáskanál chilipehely (opcionális)
- 15 dkg kéksajt
Pirított zsálya:
- 2 evőkanál vaj
- 14 darab zsálya
Elkészítés:
A spagettit főzzük ki a csomagoláson írtak szerint.
Sütőtökpüré:
A megtisztított sütőtököt vágjuk közepes méretű kockákra, majd dobjuk forró olajra, és pirítsuk 3-4 percig, közben fűszerezzük sóval és borssal. Ezután öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi a sütőtököt, és lefedve főzzük puhára.
A megpuhult tököt turmixoljuk le, utána keverjük hozzá a szerecsendiót.
Szósz:
A finomra vágott hagymát kevés olajon pirítsuk üvegesre. Utána adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, majd 1-2 perc után a sütőtökpürét, tejet és a mascarponét. A krémet keverjük simára, ha szeretnénk, fűszerezzük chilivel, vagy tálalásnál kínáljunk mellé pirított zsályát.
A spagetti tetejét szórjuk meg morzsolt kéksajttal.
Pirított zsálya:
A vajat olvasszuk fel, majd dobjuk rá a zsályaleveleket, és oldalanként 50-60 másodpercig süssük, míg a levelek széle megbarnul. A ropogósra sütött leveleket kínáljuk a spagetti mellé.
Fotó: Getty Images
Olvasd el ezt is!