Klasszikus töltött káposzta szilveszterre: füstölt hússal az igazi
Nálatok sincs szilveszteri buli töltött káposzta nélkül? Nagy adagban is könnyű elkészíteni az ízletes egytálételt.
Karácsonykor a töltött káposzta sok családban része az ünnepi menünek, de akad olyan háztartás is, ahol inkább a székelykáposztát preferálják. Bármelyiket is válaszd, mindkét étel finom, és sokféle változatban lehet kipróbálni.
Ha már ünnepre készül a székelykáposzta, akkor érdemes kicsit gazdagabban elkészíteni. A hús mellett kolbász is helyet kaphat a fazékban, úgy sokkal ízletesebb lesz a fogás. Persze tovább is lehet dúsítani, a füstölt szalonna is jól áll neki. A székelykáposztát rántással is el lehet készíteni, ha szeretnéd, kevés olajon piríts meg 1 evőkanál lisztet, majd miután zsemleszínű lett, adj hozzá a káposzta főzővizéből, és keverd vele egybe.
A savanyú káposztát hideg vízzel alaposan mossuk át, majd nyomkodjuk ki.
A húst kockázzuk fel, a kolbászt karikázzuk fel.
A finomra aprított hagymát kevés zsiradékon dinszteljük üvegesre, utána dobjuk rá a húst, és gyakran kevergetve süssük fehéredésig. Ezután keverjük hozzá a pirospaprikát és öntsük fel vízzel. A húst főzzük félpuhára (körülbelül 35-40 perc alatt), közben fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával és babérlevéllel.
Amikor a hús félpuha, keverjük hozzá a kinyomkodott savanyú káposztát és a kolbászt, ha szükséges, még öntsünk rá vizet, és főzzük még 25-30 percig.
Az elkészült székelykáposztát ropogós kenyérrel és hűvös tejföllel kínáljuk.
Fotó: Getty Images