Krémes hummusz vörös lencséből: ínycsiklandó, fehérjebomba kence

1
Nyomtatás
Voroslencse-hummusz-c
Legolvasottabb
Cikkek
Friss és
Ropogós

Ha szereted a csicseriborsóból készült hummuszt, akkor ezt a vörös lencsés variációt is kedvelni fogod: az alapok nagyon hasonlóak, mindössze a fűszerezésük tér el kissé.

Ennek a receptnek az az egyik érdekessége, hogy csicseriborsó helyett vörös lencsét használ. Éppen emiatt kissé megváltozik a krém színe és íze, azonban amiért nekem hatalmas kedvencemmé vált, hogy sokkal gyorsabban elkészül, mint az eredeti változat. A vörös lencse ugyanis sokkal apróbb szemű a csicserinél, így az áztatás-főzés és a pürésítés folyamata is lerövidül. A vörös lencse másik előnye pedig az, hogy kevésbé puffaszt, így fogyasztás után nem kell aggódnod a kellemetlen mellékhatások miatt.

A recept másik érdekessége a fűszerezésben rejlik. Míg a csicseris változatot egy letisztultabb ízvilág jellemzi, addig ez a vörös lencsés sokkal gazdagabban fűszerezett, curryre hasonlító, és egy igazi ízkavalkád kerekedik belőle.

Ne ijedj meg a hosszú összetevőlistától, hiszen a legtöbb közülük fűszer, ami valószínűleg már megtalálható a konyhádban. Ha pedig még nem, akkor megéri beszerezni belőlük egy-egy adagot, mert ha rákapsz az ízükre, akkor nagyon gyorsan elhasználod majd currykbe, levesekbe és más keleti ételekbe.

Vöröslencse-hummusz

Voroslencse-hummusz

Hozzávalók 4 személyre

  • 200 g száraz vörös lencse
  • 100 g tahini
  • 3 ek friss citromlé
  • 2 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • 0.5 tk őrölt gyömbér
  • 0.5 tk őrölt kömény
  • 0.25 tk kurkuma
  • 0.25 tk őrölt koriander
  • 0.25 tk őrölt kardamom
  • 0.25 tk pirospaprika
  • 0.5 tk
  • 1 csipet frissen őrölt fekete bors
  • kevés hideg víz szükség szerint
Recept idők

Elkészítés:

A lencsét öblítsük át folyó víznél, majd fedő alatt, alacsony hőfokon, enyhén sós vízben főzzük puhára. Ez kb. 15 percet vesz igénybe.

Szűrjük le, és 15 percig hagyjuk hűlni. Tegyük egy késes aprítóba a tahinivel, a citromlével, a fokhagymával és az ízesítőkkel együtt, és pürésítsük krémesre. Időnként állítsuk le a motort, és kaparásszuk le a tartály oldalára felragadt nagyobb darabokat. 

A folyékonyabb állaghoz járó motor mellett adjunk hozzá egy kevés hideg vizet, egyszerre csak 1 evőkanálnyit (de nem kötelező).

Azonnal fogyaszthatjuk, a maradékot pedig hűtőben tároljuk. Chipsekhez vagy zöldségekhez mártogatósként, kenyérre kenve szendvicskrémként fogyasszuk.

Fotók: Kapitány Beáta / Sóbors

Ezt is szeretjük
Kövess minket az Instagramon