Ezek a legegészségesebb ételek, amiket a japánok fogyasztanak: a hosszú életük titka a táplálkozásban rejlik
A japánoknál a születéskor várható élettartam kifejezetten magas, ebben fontos szerepet játszhat az étrendjük is.
Ha eddig úgy gondoltál a tofura, mint egy ízetlen, megfoghatatlan alapanyagra, amiből semmilyen étel nem sikerül igazán jól, akkor készítsd el ezt a koreai csípős-fokhagymás változatát, és biztosan megváltozik róla a véleményed. Minden tofus étel esetében a siker kulcsa az előkészítés.
A húsos fogásokkal ellentétben ugyanis sokkal határozottabb fűszerezésre van szüksége ahhoz, hogy ízes legyen, ahhoz pedig, hogy kellőképpen magába tudja szívni a fűszerek aromáját, felhasználás előtt alaposan ki kell nyomkodni belőle a felesleges folyadékot. Ezt megteheted az erre a célra kialakított tofupréssel, ennek hiányában pedig papírtörlőbe vagy tiszta konyharuhába is csomagolhatod, és egy nehezéket ráhelyezve szépen ki tudod préselni.
A tofuról csepegtessük le a folyadékot, majd a bevezetőben leírt módon préseljük ki kb. 30 perc alatt. Vágjuk kb. 1,5x1,5 cm-es kockákra, és tegyük egy közepes tálba.
Adjuk hozzá a kukoricakeményítőt, az olajat, a sót és a borsot, és alaposan forgassuk össze, hogy a tofut mindenhol befedje a keverék.
Hevítsünk fel egy nagyobb serpenyőt, majd 8-10 perc alatt süssük benne aranybarnára a tofukockákat. Próbáljuk minél kevesebbet kevergetni, hogy elkerüljük a morzsálódást. Ha megsült, szedjük tányérra, és tegyük félre.
Egy tálkában keverjük össze a szósz hozzávalóit, és azt is tegyük félre.
Hevítsük fel az olajat abban a serpenyőben, amelyben a tofu pirult, és dinszteljük benne üvegesre a hagymát. Adjuk hozzá a fokhagymát és a chilit, és együtt is pirítsuk fél percig, majd adjuk hozzá a tofukockákat, öntsük rá az előkészített szószt, és alacsony/közepes hőfokon pirítsuk 2-3 percig, vagy amíg a szósz kissé ragacsossá nem válik.
Vegyük le a tűzről, kanalazzuk tányérokba, és rizzsel, zöldhagymával megszórva fogyasszuk.
Fotók: Getty Images
@sobors.hu