Fordított vérnarancstorta: a rusztikus külső mennyei ízeket takar
A megannyi citrusféle közt ezúttal a vérnarancsé a főszerep. Ez adja meg ugyanis a karakteres színét és illatát ennek a fantasztikus, fejre fordított tortának.
A fordított torták számtalan lehetőséget hordoznak magukban. Nincs gyümölcs, amiből ne lehetne elkészíteni, gondoljunk csak az ananászos, banános, almás stb. változatokra.
Ebben a rebarbarás receptben ezúttal az íróé lesz a főszerep, illetve a különleges ízű rebarbaráé, amely most éli szezonját.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy 30x20 cm-es tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
A vajat olvasszuk meg, majd egyenletesen csorgassuk rá a sütőpapírra. Ezután szórjuk be az egészet kb. 50 gramm cukorral.
A lekvárt egy kisebb tálban melegítsük fel – mikróban is jó – annyira, hogy az folyékony állagú legyen.
A lekvárt szintén csorgassuk bele a tepsibe, szépen, egyenletesen.
Ezután dolgozzuk fel a rebarbaraszárakat. Mossuk meg, majd vágjuk fel őket kb. 6 cm-es darabokra.
A rebarbaradarabokat helyezzük el úgy a tepsiben, az egyik sarokból kiindulva, hogy 4 vízszintesen, majd újabb 4 függőlegesen álljon egymás mellett. Ezt a sorozatot egészen addig ismételjük, amíg el nem fogy a rebarbara. A cél, hogy egyfajta rácsos mintázatot hozzunk létre.
Ha a tepsi méretéhez képest kevés lenne a felvágott rebarbara, nyugodtan vágjunk még hozzá.
Ezután egy közepes tálban keverjük össze a lisztet, a szódabikarbónát és a sót.
A tojást, az olajat, a vaníliát és a maradék cukrot tegyük egy keverőtálba, és közepes sebességgel, kb. 2 perc alatt keverjük krémesre. Ekkor csökkentsük le a robotgép sebességét alacsonyra, és felváltva keverjük hozzá a lisztes keveréket és az írót.
A kikevert tésztát végül öntsük rá a rebarbarás rétegre, és szépen oszlassuk el rajta.
A rebarbaratortát tegyük az előmelegített sütőbe és kb. 40-50 perc alatt (sütőtípustól függően) süssük készre. A tűpróba használata itt is ajánlott!
Ha megsült a torta, helyezzük rácsra, majd hagyjuk kb. 10 percig hűlni. Ezt követően óvatosan fordítsuk ki a tepsiből, távolítsuk el róla a sütőpapírt, majd hagyjuk újabb 15 vagy akár 60 percig is hűlni a tortát a rácson.
Végezetül szeleteljük fel ízlés szerint és kínáljunk mellé egy kis tejszínhabot.
Fotó forrása: Getty Images