Sütőben sült, zsenge kelkáposzta: sós feta sajt koronázza meg
A sült zöldséget még az is szereti, aki egyébként nincs oda a zöldekért, hiszen átlényegülnek a sütőben, kívül pirultak, belül krémesek lesznek.
Az élénk színű kelkáposzta izgalmas alapanyag, érdemes felfedezni. A magyar konyha egyik kedvenc főzeléke is a zöldből készül, de még ínycsiklandó rakottas fogást is össze lehet belőle dobni.
A zöldség egész évben könnyen beszerezhető, rengeteg érdeme van, vitaminban gazdag, fehérjedús, és még a gyomrot sem terheli meg. Ha valami igazán különlegeset dobnál belőle össze, akkor próbáld ki ezt a selymes krémlevest, mely tele van ízzel, és még laktató is.

A kelkáposztát tisztítsuk meg, majd vágjuk fel a leveleket tetszés szerint.
A krumplit is tisztítsuk meg, és vágjuk közepes méretű kockákra.
A hagymát vágjuk finomra, és kevés olajon pirítsuk 4-5 percig, utána forgassuk hozzá a kelkáposztaleveleket, az előkészített krumplit, zúzott fokhagymát.
A zöldségeket öntsük fel vízzel, és fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával és köménnyel.
A levest főzzük addig, amíg a krumpli megpuhul, majd botmixerrel pürésítsük. Ezután keverjük hozzá a tejfölt, és 2-3 perc alatt forraljuk egybe.
A krémlevest krutonnal vagy pirított baconnel kínáljuk.
Fotó: Getty Images
Vagy inkább a Blikk Nők Konyha magazint: lapozható, gyönyörű és csak kipróbált recepteket találsz benne. Villámgyors hétköznapi fogások, tippek, friss alapanyagok, mesés édességek és szezonális finomságok ebben a csodás magazinban. Most +16 oldalon a szezon legjobb süteményeivel. Keresd az újságárusoknál, vagy fizess elő, hogy ne maradj le róla!
Promóció
@sobors.hu