Ropogós, római pizza tepsiben sütve: így készítve otthon is tökéletes lesz
A római pizza tepsiben sül, és úgy a legfinomabb, ha házi pizzaszószt kensz a tetejére.
Az autentikus olasz pizzákra nem szükséges halomszámra pakolnod a feltéteket, hiszen a roppanós alap és a zamatos pizzaszósz már félsiker.
A tökéletes tészta receptjét már megírtuk korábban, most pedig a paradicsomszószt hoztuk el. Olasz recept az alapja, így minden harapás ebből a mesés feltétből egyenesen a pizza őshazájába repít. A receptben megadott mennyiség mérettől függően 2-3 pizzára elegendő.

Kockázzuk fel a megpucolt hagymát, és a fokhagymával együtt tegyük egy kisebb lábasba. Öntsük rá az olívaolajat, és 3-5 perc alatt dinszteljük puhára.
Öntsük hozzá a paradicsomkonzervet és a paradicsompürét.
Ízesítsük sóval, borssal, cukorral, adjuk hozzá a fehérborecetet és az apróra vágott friss (vagy szárított) kakukkfüvet és bazsalikomot.
Alaposan keverjük össze a szószt, és alacsony hőfokon főzzük 10-15 percig.
Ha elkészült, egy botmixer segítségével pürésítsük a szószt: készíthetjük teljesen homogén állagúra, de tetszés szerint hagyhatunk benne nagyobb darabokat is.
Fotók: Getty Images
Vagy inkább a Blikk Nők Konyha magazint: lapozható, gyönyörű és csak kipróbált recepteket találsz benne. Villámgyors hétköznapi fogások, tippek, friss alapanyagok, mesés édességek és szezonális finomságok ebben a csodás magazinban. Most +16 oldalon a szezon legjobb süteményeivel. Keresd az újságárusoknál, vagy fizess elő, hogy ne maradj le róla!
Promóció
@sobors.hu