10 pompás főzelék a család örömére: másnap is finomak
A főzelék a magyar konyha kedvelt fogása, mely bármilyen zöldségből készülhet, fasírttal és pörkölttel remek választás, akár másnap, újramelegítve is.
A babfőzelék krémes állagáról a rántás és a tejföl gondoskodnak, az ízét pedig a fokhagyma, a fűszerpaprika, a babérlevél és kevés mustár teszik teljessé, így igazán különleges, mégis nosztalgikus.
Ha kerül bele egy kis sült debreceni is, még tartalmasabb lesz, és egészen biztosan visszarepít a gyerekkorodba. Ezt az ételt jó szívvel kínálhatjuk családi ebédre, de egy egyszerű vacsorára is. Friss, ropogós kenyérrel tálalva az igazi!

A babot áztassuk bő, hideg vízbe előző este. Másnap szűrjük le, öntsük egy nagy lábasba, és adjunk hozzá annyi vizet, hogy teljesen elfedje, ez körülbelül 2 liter. Ízesítsük babérlevéllel, sóval, majd főzzük puhára közepes lángon 40-45 perc alatt.
Ez idő alatt készítsük elő a rántást. Szeleteljük kis kockákra a vöröshagymát, dobjuk rá a zúzott fokhagymát, ezután kevés olajon dinszteljük meg. Amikor a hagyma már teljesen üveges, keverjük hozzá a fűszerpaprikát és a lisztet, pár perc alatt pirítsuk le, és öntsük fel egy merőkanál főzővízzel. Ezzel el is készült a paprikás rántás.
A rántást öntsük a babos alaphoz, amint megpuhult a bab. Közepes lángon főzzük tovább, kevergetés mellett. Az első forrás után adjuk hozzá a tejfölt és a mustárt, így is főzzük még pár percig, amíg eléri a kívánt állagot.
A kolbászokat irdaljuk be, helyezzük egy üvegtálba, kenjük le olajjal, ezután toljuk előmelegített sütőbe, és süssük ropogósra 190 fokon 10-12 perc alatt.
A kész főzeléket a debrecenivel tálaljuk.
Fotók és videó: Borsos Dalma/Sóbors
Hogy miben más ez a könyv? Tíz komplett menüt rejt, rengeteg időspórolós trükköt, maradékmentést, ráadásul hagyományos és vega recepteket. Hogy a főzés öröm legyen, és végül mindenki jót falatozzon az asztal körül. Mert együtt enni mindig jobb. Akkor is, ha mást eszünk.
Promóció
@sobors.hu