Így készítve lesz igazán finom és szaftos a brassói: variációkat is mutatunk

Tökéletes brassói készítése cover
Legolvasottabb
Cikkek
Friss és
Ropogós

A brassói a magyar konyha nagy kedvence, szaftos, húsos fogás, mely savanyúsággal kínálva az igazi, az ízesítésnél a fokhagyma és a majoránna adja meg a karakterét.

Ahány ház, annyi szokás: nincs két egyforma szakács, ki így, ki úgy kuktáskodik a konyhában. Az étel akkor az igazi, ha szaftos, a hús omlós, kellemesen fűszeres. A brassói elkészítése nem nehéz, érdemes azonban néhány apróságra odafigyelni, hogy pompás étel kerüljön ki a kezeid közül.

A brassói az egyik legkedveltebb magyar fogás, melynek eredete máig ismeretlen. Az egyik legismertebb legenda szerint először 1948-ban, Gróf Nándor vasútszakács készítette a Budapest–Brassó között közlekedő járaton, sertésszűzből. Más feljegyzésekben arról lehet olvasni, hogy a szaftos étel marhahúsból készült, de olyan recept is akad, melyben paradicsom és vörösbor szerepel, míg másban a szalonna és a fokhagyma teszi különlegessé a fogást. Bárhogy is legyen, mind ismerjük a brassóit, és a legtöbben sertéshússal, hagymával és fokhagymával készítjük. 

A hagyományos verzió mellett újragondolt változatok is hódítanak, amelyeket nem szabad lebecsülni, nagyon finomak, érdemes őket kipróbálni. Ha készen állsz egy jó kis főzőcskézésre, akkor jól figyelj, adunk néhány tippet, mitől lesz igazán pompás a brassói.

31736951 9b844ff1fd01ee6deb86f637e3884e27 wm

Készíts elő mindent!

Kapj elő egy vágódeszkát és egy éles kést, minden alapanyagot készíts össze, így sokkal gyorsabban megy majd a főzés, nem közben kell kapkodni.

Milyen húsból készüljön?

Eredetileg sertéshúsból készül, szűzpecsenyéből, de van, aki sertéscombból, tarjából vagy karajból dobja össze. Ha nem szereted a disznóhúst, akkor szárnyasból vagy marhából is kipróbálhatod az egytálételt. Amit azonban nem érdemes kihagyni, az a szalonna, ami igazán ízletessé teszi az ételt.

42069122 a0f6e93de87437a77b73ee13506c797b wm

Mi kerül először a fazékba?

Ahány ház, annyi szokás, ám ha hű szeretnél lenni az eredeti recepthez, akkor először a szalonnát pirítsd le, utána jöhet a hús. Amikor a hús szépen megpirult, utána jöhet a finomra aprított vöröshagyma és a többiek.

Jó sok fokhagymával az igazi

A brassói lelke a fokhagyma és a frissen őrölt fekete bors. Természetesen más fűszereket is adhatsz az ételhez, sokan szeretik majoránnával ízesíteni, és olyan receptet is találni, melyben fűszerpaprikának is jut hely.

Mi kerüljön még bele?

Vannak receptek, melyekben zöldborsó is kerül a brassóiba, de valaki attól sem riad vissza, hogy karfiollal, esetleg brokkolival gazdagítsa. A brassóinak jól áll a friss zöldség, ezért szezonjában érdemes medvehagymával vagy újhagymával bolondítani, de édes vagy csípősebb paprikát is kockázhatsz a húshoz.

Krumplit és savanyút mellé!

Az elkészült húst kockákra vágott sült krumplival illik kínálni, jobban mondva egybeforgatni. Az ízletes egytál mellé a savanyúság is jár, lehet az uborka, cékla vagy bármi más, amit szeretsz.

Brassói szalonnával

bct

Hozzávalók 4 személyre

  • 15 dkg füstölt szalonna
  • 1 fej hagyma
  • 80 dkg sertéslapocka vagy sertéscomb
  • 4 gerezd fokhagyma
  • só és bors ízlés szerint
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 1 dl víz
  • 80 dkg krumpli
  • olaj szükség szerint
Recept idők

Elkészítés:

A szalonnát kockázzuk fel, saját zsírján süssük pirosra, majd szedjük tányérra.

A hagymát vágjuk finomra, majd dobjuk a szalonna kisült zsírjára és dinszteljük üvegesre.

A közepes kockákra vágott húst dobjuk a hagymára, süssük fehéredésig, majd adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, sót, borsot, pirospaprikát és a vizet.

A ragut addig főzzük alacsony lángon, míg a hús megpuhul (ha szükséges, főzés közben pótoljuk a vizet). A főzési idő utolsó 10-15 percében a szalonnát is forgassuk az ételhez.

A megtisztított krumplit vágjuk közepes kockákra, bő, forró olajban süssük aranybarnára.

A kisült krumplit a raguval forgassuk egybe. 

Fotók: Getty Images,  Botos Claudia/Sóbors,  Ács Bori

Ezt is szeretjük
Kövess minket az Instagramon