Egyszerre légies és harapnivaló mandulás császármorzsa - A két irányzat közti középút
Sokan csak a darásra, még többen a palacsintatésztás változatra esküsznek, mi pedig most megtaláltuk a kettő közti középutat.
A császármorzsa gyermekkorunk egyik kedvenc édessége. Ezt a finomságot azonban nemcsak búzadarából készíthetjük el, hanem palacsintatésztából is, ahogyan az osztrákoknál és a bajoroknál szokás.
Az új köntösbe öltöztetett császármorzsa valójában nem is morzsa, hanem apróbb darabokra szaggatott, habkönnnyű palacsintatészta, amit általában rumba áztatott mazsolával sütnek és vaníliafagylalttal tálalnak. Ezúttal mi még annyi csavart vittünk ebbe a desszertbe, hogy a sima mazsola helyett aranymazsolát választottunk, és egy kis apróra vágott dióval is megkínáltuk a sűrű tésztát.
A mazsolát és az apróra vágott diót áztassuk be a rumba.
A császármorzsához egy közepes méretű tálban keverjük össze a lisztet, az olvasztott vajat, a cukrot, a sót, a tojások sárgáját és a tejet. A cél, hogy sima, sűrű tésztát kapjunk.
Egy másik tálban egy csipet sóval verjük kemény habbá a tojásfehérjét, majd óvatosan forgassuk bele a sűrű masszába.
Egy nagy és lapos serpenyőben (22-24 cm-es átmérőjű) olvasszuk fel a vaj felét, és amikor már nagyon forró, lassan öntsük bele a tésztát. (Mivel ez a mennyiség 2 adag tésztához elegendő, így 2x2 evőkanál vajat fogunk elhasználni a sütéshez.)
Közepes lángon süssük a palacsintatésztát kb. 6-7 percig, és félidőnél óvatosan lessünk alá egy fakanállal vagy spatulával, hogy átsült-e az alja. Ha igen, a nyers felét szórjuk meg az aprított dió és a mazsola felével, majd határozott mozdulattal fordítsuk át a palacsintát, hogy a másik oldala is átsüljön. Mivel a mazsolát és a diót alkoholban áztattuk, így célszerű lejjebb venni a lángot, hogy ne piruljon túl a palacsinta másik fele.
Ha elkészült, egy spatula vagy fakanál segítségével negyedeljük fel még a serpenyőben, majd hintsük meg egy kevés porcukorral és fordítsuk meg a darabokat, hogy enyhén karamellizálódjanak.
Szedjük tányérra, szaggassuk további kisebb darabokra, és ismét hintsük meg porcukorral. Aprított diódarabokkal és vaníliafagylalttal fogyasszuk.
Fotó forrása: Horváth Kitti Gabriella/Sóbors