Mézes-mustáros csirkemell pillanatok alatt: tejföltől lesz krémes a szósz
Nem több idő összedobni, mint melegszendvicset gyártani, mégis különleges fogást tehetsz az asztalra, legyen szó ebédről vagy vacsoráról.
A töltött, húsos fogások, bár olykor macerásak lehetnek, most egy kifejezetten könnyen és gyorsan elkészíthető receptet mutatunk. Mindössze 5 hozzávalóból készül, és alig fél óra alatt a tányérra kerül.
Sajtok terén a mozzarellára és a cheddar sajtra alapozunk, amelyekhez mustárt hívunk kísérőül. És hogy feltegyük az i-re a pontot, az egészet még füstölt szalonnába is becsomagoljuk.

A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
A mozzarellát tépkedjük kisebb darabokra, a cheddart pedig reszeljük le.
Keverjük össze a sajtokat a mustárral, majd tegyük félre.
Mindegyik csirkemellfilét vágjuk be hosszában, készítsünk egy "zsebet", hogy be lehessen majd tölteni.
Ezután a sajtos, mustáros keverékből 1-1 kanálnyit tegyünk a filé belsejébe. Vágástól függően teás- vagy evőkanalat használjunk.
Ezután minden szeletet tekerjünk bele 2-2 szelet szalonnába.
Ezután fektessük a csirkemelleket egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd 20-25 perc alatt süssük készre.
Ha igazán omlósra szeretnénk sütni a húst, akkor akár az első 15 percre alufóliával is letakarhatjuk a tepsit, hogy a hús megpuhuljon, és csak az utolsó 5-10 percre vegyük le róla, hogy egy kis színt és ropogósságot kapjon a szalonna is.
Tálaljuk friss salátával vagy krumplipürével.
Fotó forrása: Getty Images
Vagy inkább a Blikk Nők Konyha magazint: lapozható, gyönyörű és csak kipróbált recepteket találsz benne. Villámgyors hétköznapi fogások, tippek, friss alapanyagok, mesés édességek és szezonális finomságok ebben a csodás magazinban. Most +16 oldalon a szezon legjobb süteményeivel. Keresd az újságárusoknál, vagy fizess elő, hogy ne maradj le róla!
Promóció
@sobors.hu