Isteni, vörösboros hagymalekvár sültek mellé: egyszerre édes és savanykás
A különleges zamatú hagymalekvár a balzsamecettől lesz pikáns, cukor helyett pedig mézzel édesítve érdemes kipróbálni.
Ezt a fogást az indiai konyha iránti vonzódásom ihlette, illetve az a kérdés, hogy miként tudnám a csirkemellet egy 43.-féle módon is izgalmassá tenni?
Nos, ebben tökéletes partnernek bizonyult a jalfrezi currypaszta, a hagymalekvár és a kaliforniai paprika hármasa, amiket elsőre ugyan fura ötletnek tűnhet összevegyíteni, de a végeredmény, ami a tepsiben fogad majd, minden kétséget eloszlat majd benned is.
Currypasztából más fajta, enyhén csípős verziót is használhatsz, a lilahagyma-lekvárt pedig akár házilag is elkészítheted.
A csirkemellfiléket egyesével sózzuk és borsozzuk ízlés szerint. A chilipaprikákat mossuk meg, vágjuk félbe és magozzuk ki. A fokhagymafejet szedjük gerezdekre és pucoljuk meg. A pritaminpaprikákat szintén mossuk meg, majd vegyünk könnyes búcsút a magjuktól és a csumájuktól. Ezután vágjuk hatfelé.
Tegyünk fel egy serpenyőben melegedni 2 evőkanál olívaolajat vagy 2 evőkanál vajat.
A csirkemelleket egyesével tegyük bele, dobáljuk mellé a fokhagymákat, a chilipaprikákat és a pritaminszeleteket. Kb. 10 percig pirítsuk őket együtt, vigyázva, hogy semmi se égjen le.
Ezután adjuk hozzá a babérleveleket, a jalfrezi pasztát és a hagymalekvárt, majd alaposan forgassuk össze az egészet, hogy a húsokat szépen befedje a szósz.
Folyamatos keverés mellett, 15-20 percig, lassú tűzön pároljuk tovább a húst és a szaftos, zöldséges alapot. Ha kezdene picit lekapni, adjunk hozzá 1 dl vizet.
Ezután szedjük át az egészet egy 20x30 cm-es tepsibe, amit előtte olívaolajjal kikentünk.
Oszlassuk el a tepsiben a paprikákat és a húsokat, majd a maradék pasztás, hagymás mártást is csepegtessük rá. A joghurtból 1-2 evőkanállal keverjünk hozzá a mártáshoz.
Takarjuk le a tepsit egy darab alufóliával.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra, majd süssük meg benne a csirkét 30 perc alatt.
Ha elkészült az étel, a csirkemellek finom omlósak lesznek, a lilahagyma-lekvár és a jalferzi keveréke pedig egy egészen különleges szószt kölcsönöz majd neki.
Tálaljuk forrón, rizskörettel, illetve ízlés szerint a maradék joghurtból is tegyünk rá 1-1 kávéskanállal az ételre.
Fotók forrása: Horváth Kitti Gabriella