Metélőhagymás tojássaláta: tejföltől és majonéztől krémes
Ha egy gyorsan elkészíthető, mégis különleges ízvilágú salátára vágysz, próbáld ki ezt a klasszikus tojássalátát!
Az alábbi fűszervaj titka a fokhagymában rejlik: ahogy a sütőben megsül, édeskés, krémes lesz, már egyáltalán nem csípős.
A puha vajjal és az apróra vágott metélőhagymával összekeverve finom, lágy krémet kapunk, amit friss, ropogósra pirított kovászos kenyérrel érdemes megkóstolni.
Egyszerű, de mégsem a megszokott ízélmény, próbáld ki mindenképp!

Első körben készítsük elő a fokhagymát: vágjuk le a fokhagymafej tetejét, hogy látszódjanak a gerezdek. Helyezzük egy kisebb tepsibe, locsoljuk meg olívaolajjal, szórjuk meg szóval, ezután süssük 160 fokon 20-25 percig, amíg karamellizálódik. Vegyük ki a sütőből, és várjuk meg, míg teljesen kihűl.
Ez idő alatt készítsük elő a többi hozzávalót. Mossuk meg a metélőhagymát, aprítsuk össze, majd adjuk a puha vajhoz, keverjük simára. A kihűlt fokhagymafejekből nyomjuk ki a sült fokhagymagerezdeket, adjuk a vajas krémhez, végül egy villa segítségével dolgozzuk simára. Ízlés szerint szórjuk meg borssal.
Vágjunk két szelet kovászos kenyeret, ezután sütőpapírral bélelt tepsin pirítsuk meg 180 fokon 5 perc alatt.
Kenjük az elkészített fokhagymás fűszervajat a meleg pirítósra. Ha szükségesnek érezzük, ízlés szerint sózzuk meg.
Fotó, videó és recept: Borsos Dalma
Vagy inkább a Blikk Nők Konyha magazint: lapozható, gyönyörű és csak kipróbált recepteket találsz benne. Villámgyors hétköznapi fogások, tippek, friss alapanyagok, mesés édességek és szezonális finomságok ebben a csodás magazinban. Most +16 oldalon a szezon legjobb süteményeivel. Keresd az újságárusoknál, vagy fizess elő, hogy ne maradj le róla!
Promóció
@sobors.hu