Ropogós málnás morzsasüti: mennyei desszert sok gyümölccsel
Ez a morzsasüti amilyen egyszerű, olyan nagyszerű: rengeteg rostdús zab az alapja, amelyre egy gazdag málnás réteg kerül.
Nálunk a szerkesztőségben hetek óta sütőtökláz uralkodik, és azért megy a versengés, hogy ki melyik jobbnál jobb bekuckózós receptet készítse el. Én többek között erre az extrás morzsasütire csaptam le, ami legalább annyira finom, mint amilyen mutatós.
Nem egy hétköznapi desszertről van ugyanis szó, hiszen a sütiben három különböző réteg is helyet kap: az alsó és felső ropogós morzsaréteg egy zabpelyhes-fahéjas keverékből áll, a két középső pedig egy sütőtökös-fűszeres és hamis sajttortás réteg.
A teljes süti csupa növényi hozzávalókból áll, azaz a „sajtos” rétegbe vegán sajtkrém, a morzsarétegbe pedig növényi vajalternatíva kerül, így a tejtermékekre érzékenyek és a vegánok is nyugodt szívvel fogyaszthatják. A megadott mennyiségekhez egy 18x28 cm-es sütőformát használtam.
A kesudiót forrázzuk le legalább kétszeres mennyiségű vízzel, és minimum 1 órát hagyjuk ázni, amíg megpuhul.
Közben készítsük el a morzsát. Egy nagyobb tálban keverjük össze a lisztet, a zabpelyhet, a barna cukrot, a fahéjat, a sót és a vaníliakivonatot, majd adjuk hozzá a kockákra vágott hűtőhideg vajalternatívát, és morzsoljuk össze a száraz hozzávalókkal. A végeredmény egy viszonylag száraz massza lesz, amely összecsípve összetapad.
Osszuk két egyforma részre. Az egyik részt egy kanál hátával alaposan nyomkodjuk sütőpapírral bélelt tepsibe, és tegyük 20 percre 180 fokra előmelegített sütőbe. A másik részt tegyük hűtőbe, amíg a tölteléket elkészítjük.
A megpuhult kesudiót szűrjük le, tegyük aprítógépbe, és a kókuszkrémmel, citromlével, citromhéjjal és vaníliakivonattal dolgozzuk krémesre. Akkor jó, ha ricottára hasonlít az állaga. Adjuk hozzá a vegán sajtkrémet, a sót, a cukrot és a kukoricakeményítőt, és dolgozzuk össze a kesuval.
A krémet osszuk két részre 60/40 százalékos arányban: a nagyobbik adagot kanalazzuk az időközben aranybarnára pirult zabpelyhes alapra, simítsuk egyenletesre a felszínét, majd 10 percre tegyük vissza a sütőbe, hogy kissé megszilárduljon. A kisebbik adaghoz keverjük hozzá a sütőtökpürét, a fahéjat, szerecsendiót, gyömbért és szegfűszeget, majd óvatosan kanalazzuk a „sajtos” réteg tetejére.
Morzsoljuk rá a zabpelyhes tésztát, és tegyük vissza a sütőbe 55-60 percre. Elkészülés után hagyjuk a sütit a tepsiben kihűlni, majd vágjuk kockákra.
Fotók: Kapitány Beáta / Sóbors