Mennyei zabmuffin finomított cukor nélkül: álompuha a tésztája
Egészséges finomság, amellyel nem kell kompromisszumot kötnöd: zabpehelylisztből készül, és finomított cukor sem kerül bele.
Ahogy a répatortának is nagyon jól áll a reszelt répa, úgy ennek a muffinnak is az egyik fő összetevője. A répa mellé ugyanakkor alma is kerül, amelytől extrém szaftos és illatos lesz a tésztája. Mivel utóbbit nemcsak reszelve, hanem püré formájában is a muffinhoz adjuk, ezért a tojást is kihagyhatod, hiszen a gyümölcsben található pektin szépen összefogja a masszát.
A sütemény remek desszert, de akár szénhidrát- és rostdús napindító is lehet, és akkor is jól jön, ha napközben hirtelen rád törne a farkaséhség.

A száraz hozzávalókat keverjük össze egy tálban.
Egy másik tálban keverjük össze a folyékony/nedves hozzávalókat is, és dolgozzuk össze a lisztes alappal.
Kanalazzuk muffinkapszlikba, majd tegyük 180 fokra előmelegített sütőbe, és 25-30 perc alatt süssük aranybarnára.
Hagyjuk a muffinokat 10 percig hűlni, majd vegyük ki őket a sütőformából. Teljes kihűlés után fogyasszuk.
Fotók: Getty Images
Vagy inkább a Blikk Nők Konyha magazint: lapozható, gyönyörű és csak kipróbált recepteket találsz benne. Villámgyors hétköznapi fogások, tippek, friss alapanyagok, mesés édességek és szezonális finomságok ebben a csodás magazinban. Most +16 oldalon a szezon legjobb süteményeivel. Keresd az újságárusoknál, vagy fizess elő, hogy ne maradj le róla!
Promóció
@sobors.hu