Német krumplisaláta ropogós szalonnával: egytálételként is megállja a helyét
A burgonyasaláta kapcsán a legtöbbünknek a majonézes szósszal összekevert krumplikockák jutnak az eszünkbe, amit hidegen a legjobb fogyasztani.
Ennek a salátának a titka az apróra vágott savanyú uborkában, a mortadellában és persze a majonéz krémes ízében rejlik. Friss kenyérrel érdemes tunkolni, és bár tökéletes ebéd is lehet, akár villásreggeli részeként is megállja a helyét.
Köretként a már említett kenyér mellett főtt krumplival is tálalható, sőt, gyakorta szokták a német burgonyasaláta összetevőjeként is használni.
A mortadellát lehetőleg tömbben vásároljuk. A tömböt vágjuk 0,5 cm-es szeletekre, majd vékony csíkokra. A felszeletelt húst tegyük egy közepes méretű tálba.
A hagymát tisztítsuk meg, majd az uborkával egyetemben vágjuk fel egészen apróra, és adjuk hozzá a húshoz.
Végül csorgassuk rá a savanyúság levét, adjuk hozzá a majonézt, a cukrot, a sót és a borsot. Alaposan keverjük össze.
Fedjük le a tálat, és tegyük be a hűtőbe legalább 1 órára, hogy az ízek összeérhessenek.
Tálalás előtt még egyszer kóstoljuk meg, és ha szükséges, sóval és borssal ízesítsük tovább, majd már fogyaszthatjuk is.
Fotó forrása: Getty Images
@sobors.hu