Vajpuha fokhagymás halfilé vajon sütve: 15 perces ünnepi ebéd
A halfilé akkor az igazi, ha a bőre ropogós, a húsa pedig lemezeire esik szét. Mivel viszonylag semleges az íze, bátran ízesítheted, magába szívja az aromákat.
Ez az étel akár villásreggelire, akár ebédre, de vacsorára is tökéletes választás lehet. A már említett rizs, hal és curryfűszer mellett pedig a tojás dob rajta még egyet.
A curryfűszert megveheted hozzá készen is, de házival még autentikusabb lesz a végeredmény. Ehhez pedig csupán kurkumára, kardamomra, fahéjra és babérlevélre lesz szükséged. Az étel egyik alappilléréről, a rizsről sem szabad megfeledkezni, amelyből ennél a receptnél basmati fajtát ajánlott választani, mivel ez igen tápláló is.
Ez az étel vegetáriánus változatban is elkészíthető, így nem csak húsevők fogyaszthatják.
Vegyünk elő egy nagyobb méretű serpenyőt vagy wokedényt. A vöröshagymát aprítsuk fel.
Olvasszuk fel az edényben a vajat, majd dobjuk rá a felaprított hagymát, kb. 10 percig pároljuk. Adjuk hozzá az őrölt kardamomot, a kurkumát, a fahéjat és a babért, majd főzzük őket kb. 5-10 percig.
A basmati rizst mossuk át, majd adjuk hozzá az alaphoz, és alaposan keverjük össze, hogy a fűszeres szaft teljesen bevonja a rizsszemeket. Ezt követően adjuk hozzá az alaplevet, fél teáskanál sót, és újra keverjük át az egészet. Ha ezzel is megvolnánk, tegyünk rá fedőt, vegyük le a lángot egészen alacsonyra, majd hagyjuk főni az egészet kb. 10-12 percig.
Amíg a rizs fő, egy másik serpenyőben forraljunk fel 1-2 dl vizet. Adjuk hozzá a füstölt halat, és pároljuk 5 percig, vagy amíg a hal meg nem fő. Ha a hal is elkészült, vegyük ki egy tányérra, és hagyjuk kihűlni.
A 3 tojást főzzük meg keményre. Ez kb. 10 perc, forrástól számítva. Ha a tojások is megfőttek, és kihűtöttük azokat is, akkor pucoljuk meg és vágjuk fel gerezdekre.
A kihűlt halat villával nyomkodjuk szét, hogy félig pépes állagú legyen.
Az időközben elkészült rizst vegyük le a tűzről. Szedjük ki belőle a fahéjdarabot és a babérleveleket. Adjuk hozzá a halat, picit forgassuk össze, majd mehetnek bele a tojásgerezdek is.
Ha már minden a serpenyőben van, fedő alatt melegítsük fel, max. 3-5 perc alatt.
Amint az étel kellemesen felmelegedett, adjuk hozzá a felaprított petrezselymet is, illetve ízlés szerint sózzuk és borsozzuk.
A tányérok szélére tegyünk 1-1 gerezd citromot, illetve még utánhinthetjük némi petrezselyemmel is, attól függően, hogy ki hogyan szereti.
Az ételt melegen tálaljuk.
Fotó forrása: Getty Images
@sobors.hu