Fűszeres fasírt cukkinivel dúsítva: szaftos finomság olajszag nélkül
Sütőben, leheletnyi olajjal készül a szaftos fasírt, melyet a reszelt cukkini tesz ellenállhatatlanná.
A kocsonya, a töltött káposzta és a sertéssültek mellett szilveszterkor a hidegtálak is népszerűek. Ha a sonkás tekercsek és kaszinótojások mellé fasírtgolyók is kerülnek, a vendégsereg biztosan elégedett lesz.
A hagyományos változatot feldobhatod mozzarellával vagy cheddar sajttal is, és különféle szószokat is kínálhatsz hozzá. Arra ügyelj, hogy szilveszterre semmiképpen ne csirkéből vagy pulykából készítsd: a szerencsehozó állatnak tartott sertés remek alap lehet.
Ha maradna fasírtgolyó, újévkor a lencsefőzelékre is tehetsz belőle.
A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk apróra, majd kevés olajon dinszteljük meg.
A zsemlét áztassuk vízbe pár percre, majd jól csavarjuk ki.
Egy nagy tálban keverjük össze a darált húst a vöröshagymával és a zúzott fokhagymával. Adjuk hozzá a tojást, a kinyomkodott zsemlét és ízlés szerint sót, borsot, majd alaposan keverjük össze.
Nedves kézzel formázzunk kisebb gombócokat a masszából. Helyezzünk mindegyik közepébe egy darabka sajtot. Rendezzük őket sütőpapírral bélelt tepsibe. Locsoljuk meg olajjal, és előmelegített sütőben süssük meg körülbelül 25 perc alatt.
Fotók: Getty Images