Édes narancslikőr 3 hozzávalóból – Minél tovább áll, annál finomabb
Akár otthoni fogyasztásra, akár ajándékba is tökéletes ez a házi narancslikőr, amelynek az elkészítéséhez csak türelemre van szükséged.
A szederlikőrt előszeretettel használják különböző koktélok alapanyagaként is, így ha te sem szeretnél vagyonokat költeni rá, hogy egy villásreggeli mellé egy ilyen koktélt is kérj, főzd meg a saját, házi likőrödet!
A szederlikőr – francia nevén Crème de Mûre – receptünk segítségével közel fél liter nedűt készíthetsz el. A főzet kulcsa a türelem, mivel, mint minden likőr esetében, úgy ennél is hetekről beszélünk, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy mikorra lesz kész?
A likőr már két hét után is fogyasztható, azonban ekkor még frissebb, kevésbé telt az íze, és a színe is világosabb. A két hónapig érlelt likőr íze ezzel szemben már összetettebb, a színe pedig már sokkal teltebb, vörösebb, kevésbé élénk.
A szedret alaposan mossuk meg.
Egy előzőleg kiforralt, steril üvegbe tegyük bele a szedret és a cukrot, majd keverjük össze.
Adjuk hozzá a vodkát és a vizet.
Fedjük le, majd tároljuk az üveget sötét, hűvös helyen minimum 2 hétig, maximum 2 hónapig.
A likőrt néhány naponta rázzuk fel.
Amikor késznek érezzük – kb. 1 hónap eltelte után az igazi –, a likőrt szűrjük le egy szitán át egy szintén steril üvegbe.
A kész likőrt használjuk üde, nyári koktélok készítéséhez!
Fotó forrása: Getty Images