Májjal töltött csirkecomb, ahogy a nagymamák csinálják: egy kis petrezselyem bolondítja meg
Akármennyire is húsevő a családom, a csirkéhez eléggé felemásan áll hozzá. Gyakorlatilag csak a mellét hajlandó megenni.
Ha épp gyorsan, kevés munkával szeretnél meleg ételt tenni az asztalra, akkor a csirkecomb vagy csirkeszárny remek választás. A választott húst tetszőlegesen fűszerezve a körettel együtt meg lehet sütni. Az egyszerű ételre senkinek nem lesz egy rossz szava sem, hisz nagyon finom!
Az egytepsis fogást bátran lehet még gazdagítani: vörös- vagy lila hagyma és még sárgarépa is elfér a hús mellett, hagyományos krumpli helyett pedig édesburgonyát is használhatsz. Fűszerek közül oregánó és kakukkfű is jól áll az ételnek. A sült csirkecomb mellé kínálhatsz kenyeret és savanyúságot. Kell ennél jobb lakoma?
A krumplit tisztítsuk meg és vágjuk fel tetszőlegesen. A kolbászt karikázzuk fel. A csirkecombokat fűszerezzük sóval, borssal, fokhagyma-granulátummal és Cayenne-borssal.
Vegyünk elő egy tepsit, kenjük ki kevés olajjal vagy zsírral. Ezután pakoljuk bele a csirkecombokat, és toljuk 180 fokosra előmelegített sütőbe 20-25 percre.
A sütési idő befejeztével a tepsit vegyük ki, és tegyük a hús mellé az előkészített krumplit és kolbászt. Ezután toljuk vissza a sütőbe, és süssük még 20-30 percig, amíg szép aranybarna lesz minden, és a burgonya is megpuhul.
Fotók: Getty Images