Sült zöldséges saláta hajdinával: a leglaktatóbb húsmentes fogás, ami hidegen is finom
Sokféle zöldség, sütve, hozzá valamilyen főtt gabona - ez a kedvenc előre elkészíthető vega ebédünk most.
Az ukrán töltött káposzta elkészítési módja nem sokban különbözik a magyartól, az alapanyagai viszont merőben mások.
Amíg mi imádjuk a húst, és szinte csak azzal készítjük, addig az ukrán változatba hajdina és reszelt krumpli kerül. Ez azonban mit sem vesz el az étel értékéből, hiszen ezek az alapanyagok is különleges ízt kölcsönöznek neki.
Ez a változat ráadásul sütőben készül, és a tejföl nem utólag, hanem már magába a töltelékbe, végül pedig az étel tetejére is vastag rétegben kerül.
Forraljunk fel sós vizet egy nagy lábosban.
A káposztának távolítsuk el a torzsáját, majd az egész fejet tegyük bele a forrásban lévő vízbe. Fedjük le fedővel, és főzzük addig, amíg a káposzta eléggé megpuhul ahhoz, hogy a leveleit le lehessen róla venni. Ez kb. 15 perc.
Óvatosan vegyük ki a megfőtt káposztafejet egy vágódeszkára. Hagyjuk kihűlni, majd szedjünk le róla jó esetben 18 db levelet. A száraikat vágjuk le egyesével, hiszen amíg rajta van, nehezen lesz gombóccá feltekerhető a káposztalevél.
A maradék káposztát aprítsuk fel egészen picire, és halmozzuk bele egy nagy, hőálló tálba, mintha csak alábélelnénk a gombócoknak.
A krumplikat hámozzuk meg, majd reszeljük le. Ha lereszeltük, facsarjuk ki belőle a lehető legtöbb levet.
Tegyük bele egy nagy tálba, adjuk hozzá a citromlevet – ettől nem fog megbarnulni a krumpli –, keverjük össze, majd tegyük félre az egészet.
A vöröshagymát tisztítsuk meg, aprítsuk fel, és pároljuk meg a vajon.
Ezt követően adjuk hozzá a hagymát a korábban félretett krumplihoz, és alaposan keverjük össze.
Adjuk hozzá a tejföl felét, illetve keverjük bele a hajdinát is.
Alaposan forgassuk össze az egészet, közben ízlés szerint sózzuk és borsozzuk.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
A káposztaleveleket egyesével töltsük meg, majd tekerjük fel és a két végét hajtogassuk be, hogy a töltelék ne tudjon kifolyni belőle.
A kész gombócokat pakoljuk egymás mellé, illetve egymásra a káposztaágyas sütőedénybe, és szintenként sózzuk, illetve borsozzuk meg.
A tetejére tegyük rá a maradék tejfölt, és szépen egyenletesen oszlassuk el rajta.
Fedjük le a sütőedényt, és süssük az ételt kb. 1-1,5 órán át. Ennyi idő alatt puhul meg a hajdina.
Ha elkészültünk, szedjük tányérra a kívánt gombócmennyiséget, és már tálalhatjuk is.
Fotó forrása: Getty Images