
8 selymes krémleves a krumplistól a sütőtökösig: kevés munka van velük, és mennyeiek
A legfinomabb, selymes krémlevesek hamar készen vannak, és kevés munkával, változatosan készítheted el őket.
Ez a brokkolikrémleves a legízesebb és legtartalmasabb leves, amit a vitamindús zöldségből készíthetsz. A klasszikus brokkolikrémlevesekkel ellentétben ugyanis rengeteg fehérje és extra rost kerül bele, így pirítóssal vagy krutonnal önmagában is megállja a helyét.
A leves gluténtól és tejszármazékoktól mentes, ugyanis sűrítőanyagok nélkül készül: konzerves fehérbabtól és kesudiótól lesz mégis krémes. A ráadás az egészben pedig az aromás bazsalikom, amelytől üde és nyárias hatású lesz az ételed, így az év bármelyik időszakában készíted is el, igazi mediterrán hangulatot csempészhetsz vele a konyhádba.
Egy közepes lábasban hevítsük fel az olajat, és 4-5 perc alatt dinszteljük benne üvegesre a hagymát. Adjuk hozzá a fokhagymát és a chilipelyhet, és további 1 percig pirítsuk, majd öntsük fel a fehérborral.
Alcsony hőfokon 3-4 percig főzzük, majd adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit, a fehérbabot, a kesudiót, az alaplevet, a sót és a borsot. Fedő alatt 15-20 percig főzzük, vagy amíg a brokkoli teljesen meg nem puhul.
Adjuk hozzá a mustárt, a sörélesztőt, a citromlevet és a bazsalikomot, vegyük le a tűzről, óvatosan öntsük át turmixgépbe, és dolgozzuk teljesen krémesre. Turmix helyett botmixert is használhatunk.
Pirítóssal vagy ezzel a házi fokhagymás krutonnal fogyasszuk.
Fotók: Kapitány Beáta / Sóbors
@sobors.hu