Így lesz a legfinomabb a héjában sült burgonya: krémes lesz a sütőben
A kívül ropogós, belül krémesre sült burgonyát nassolhatod magában, valamilyen mártogatóssal, és köretként is kínálhatod.
A kelbimbó egészséges zöldség: apró mérete ne tévesszen meg, sok-sok áldásos tulajdonsággal rendelkezik. Bővelkedik C- és K-vitaminban, rákellenes és még gyulladáscsökkentő hatással is bír. Ezt a zöldet érdemes lenne gyakrabban fogyasztani: párolva, főzve vagy sütve akár izgalmas saláta is készíthető belőle.
A sült kelbimbóra bátran szórhatsz reszelt parmezánt, remek párost alkot a zölddel. A tüzes ízek kedvelői chilipehellyel is fűszerezhetik a mini káposztát. Mennyei hús mellé, mártogatóssal és még főzelékkel is kipróbálható.
A kelbimbót alaposan mossuk meg, majd vágjuk félbe, ha szeretnénk. Ezután forgassuk egybe sóval, borssal, fokhagymával, citromlével és olajjal.
A fűszeres kelbimbót tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, majd toljuk 180 fokosra előmelegített sütőbe, és 30-35 perc alatt süssük készre. (A sütésnél vegyük figyelembe a sütőnket, fél szemünk legyen rajta. Előfordulhat, hogy hamarabb pirulásnak indul a zöldség, vagy több időt igényel.)
Fotó: Getty Images