Mi a könnyű, nagyon ropogós falafel titka?

Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

A falafel különlegességnek számít, olyasminek, amiért étterembe kell menni, pedig otthon is nagyon egyszerű összedobni, ráadásul olcsó és még viszonylag egészséges is, sőt, úgy látszik, egyáltalán nem csak vegáknak adható el sikerrel.

Még mindig több rossz falafel recept terjed a neten, mint jó, a kettő között pedig óriási szakadékok tátonganak. Márpedig a rossz recept itt nem egyszerűen annyit jelent, hogy nem tökéletes, hanem azt, hogy katasztrofális eredményekhez vezet. A rossz receptek ugyanis azt javasolják, hogy csicseriborsó konzervből, lisztből keverjük hozzá a masszát, aminek két eredménye lehet. Az egyik, hogy kevés lisztet adunk hozzá, és atomjaira esik szét a forró olajban, a másik, hogy rengeteg lisztet tolunk bele, akkor pedig gumis, ruganyos képződmény lesz belőle. Ami nem falafel.

A megoldás, hogy a konzervet itt el kell felejteni. Falafelt csak beáztatott, de nem főzött száraz csicseriborsóból lehet készíteni. Ez elsőre furcsán hangzik, de nem kell aggódni, az olajban sütés közben teljesen megpuhul a darált csicseri.

A beáztatott csicserit már csak le kell darálni néhány ízesítő elemmel, majd golyókat gyúrni belőle. Ekkor úgy tűnik, a massza furcsa, nem gyúrható, nedves, azt az érzetet kelti, hogy nem fog összeállni, ám ez szerencsére tévképzet. Az olajban sütés sem túl nagy kaland, ez szerencsés anyag nem igazán szívja meg magát olajjal és hamar ropogósra sül.

Falafel

falafel

Hozzávalók 6 adaghoz

  • 250 gramm száraz csicseriborsó
  • 1 evőkanál liszt
  • 0.5 zacskó sütőpor
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • opcionális friss petrezselyem
  • 0.5 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • ízlés szerint
  • 0.5 liter étolaj a sütéshez
Recept idők

Elkészítés:

A csicseriborsót bőséges sós vízbe áztatjuk egy éjszakára. Másnap aprítógépbe tesszük az összes többi hozzávalóval együtt. Durvára daráljuk: fontos, hogy ne legyen se túl darabos, se egészen homogén, olyan legyen, mint a darált dió. Hagyjuk egy kicsit állni, majd kis, lapos korongokat formálunk belőle. A korongokat forró olajban megsütjük.

Fotók: Ács Bori/Só&Bors

Ezt is szeretjük